Arckönyv

Utolsó kommentek

Friss topikok

Real-Barca este a BL-ben

2011.04.27. 12:30 | Doktor Spider | Szólj hozzá!

Az elődöntőben ismét találkozik a Real Madrid és a Barcelona. Rögtön elfogultsággal kell kezdenünk, hiszen reméljük, hogy a nagyképű intrikus és komplexuskirály Murinnyó kicsit visszább vesz az arcából. Bár erre tulajdonképpen nem is számíthatunk, hiszen amikor kaptak egy ötöst otthon a Barcelonától, azt sem tartotta megalázó vereségnek.

El kell ismerni, hogy tud valamit, azonban számomra visszataszító a stílusa, az arrogáns és láthatóan színpadias fellengzőssége. Tudja azt, hogy jobb csapat a Barcelona, ezért pszichológiai hadviselést is folytat. Minden lehetséges fórumon próbál nyugtalanságot szítani, intrikálni, sározni.

Kollegája Pep Guardiola eddig higgadt volt, azonban most hosszasan ecsetelte gúnyos hangnemben Mourinho viselkedését. Mindezt elolvashatjátok itt, hiszen egy blog felvállalta a két csapat közötti tusakodás pillanatainak tolmácsolását az olvasók felé.

A legújabb hírek szerint a Bernabeu gyepét nem szeretik túl sűrűn vágni, hiszen biztos sokba kerül a fűnyíró emberkék foglalkoztatás. Nyilván a sokpasszos és földön tartott játékot kedvelő Barcelona lassítását és akadályoztatását nem vélhetjük felfedezni ebben a kis malőrben.

Bármi is lesz, igen paprikás a hangulat. De mi is lesz a mai meccs vége? Mourinho agresszív védekezése, kontrákkal fűszerezve, vagy a játszó Barcelona szétzilálja a Madridot otthonában?

Szavazzatok:

 

 

 

Mi lesz ma a Real-Barca BL elődöntőben
Magabiztos hazai siker
Barca fieszta
Idegbeteg iksz
Kiszenvedett győzelem valamelyik oldalon
  
Free polls from Pollhost.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kapufa.blog.hu/api/trackback/id/tr532859015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása