Tegnap került sor az MTK-Ferencváros örökrangadóra. Ugyan a régi idők hangulata már odaveszett, de azért így is komoly tétje volt a mérkőzésnek.
A fradisták szinte otthon érezhették magukat, hiszen ha jól láttuk, többen voltak a Hungária körúton, mint a hazaiak.
Ferencvárosi labdatartással és enyhe nyomással kezdődött a mérkőzés, és már az első percekben védenivalója akadt az MTK portásának, aki Abdi lövését hárította a rövid saroknál. Ezt követően két veszélyes MTK kontrát jegyezhettünk fel, de a mérkőzést a Fradi irányította.
A góltalan első félidő után fokozta a nyomást a Ferencváros, ami ordító helyzetekben mutatkozott meg, gólt azonban egyelőre nem sikerült elérniük. Az általában higgadt Prukner mester Schembri ordító helyzete után lerántotta a zakóját és a földhöz vágta. Nem volt véletlen a dühroham, hiszen szinte a következő támadásból Könyves lőtte ki a sarkot, Haber már nem tudott mit tenni az erős és pontos lövéssel. A játék képe alapján meglepetésre, de vezetett az MTK.
Sokáig nem örülhettek a kék-fehérek, hiszen egy perccel később Schembri vett le a tizenhatoson belül egy beadást mellel, fordult egyet és gyönyörű gólt ragasztott a jobb felső sarokba. Ezt követően támadott tovább a Fradi és szép lassan felőrölték a hazaikat. Mintegy öt perccel később ugyanis Csizmadia fejesénél zavart az MTK kapusa előtt Schembri, így az akadálytalanul jutott a sarokba, pár perc alatt megfordította a meccset a Fradi!
A kegyelemdöfést pár perccel a vége előtt Maróti adta meg a hazaiaknak, aki egy szögletet követően kicsit kiszorítva szépen emelte át Szatmárin a labdát.
A Ferencváros megérdemelten győzött és ezzel visszaszerezte második helyét a tabellán!
Utolsó kommentek